A Phototours célja túrák, kirándulások szervezése amatőr és “profi” fotósok, valamint a fotózási lehetőséggel egybekötött túrákat kedvelő természetjárók számára. A túra tempója és jellege lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy elegendő időt fordíthassanak a kívánt képek elkészítésére, melyre a csoportos utak és a teljesítménytúrák eltérő célkitűzéseik folytán kevéssé alkalmasak. Az utak során a résztvevők olyan területekre juthatnak el, ahová egyedül nem merészkednének el, vagy hiányos helyismeretük miatt csak álmukban dédelgetett terv egy-egy ritka növény, vagy állatfaj, vagy akár egy-egy esemény megörökítése. A túra vezetője természetismereti jártassággal, túravezetői tapasztalatokkal, és fotós képzettséggel egyaránt rendelkezik, így szükség esetén szakmai tanácsokkal is segíthet. A túrák helyszíne növények esetében virágzáshoz kötött időben elsősorban a Kárpát-medence, az ország határain belül és azon kívül eső területek: hazánk, Szlovákia, Románia, Ukrajna, valamint távolabb a tervek szerint Bulgária, Szerbia és Albánia.
A túrák a távolság és az igények függvényében 1-3 naposak, igyekszünk kihasználni a hosszú hétvégék adta lehetőségeket, a „Határtalan túrák” főleg a nyári időszakban hosszabb időtartamra is szervezhetők. A túrára való jelentkezés feltétele a saját fényképezőgép, technikai kikötések nincsenek. Növények fotózásakor a fotózás helyszínére a túravezetővel közösen autóval jut el a csoport, ezért a turnusok kis létszámúak, 1 csoportot 2 - 4 fő alkot, a többi esetben az utazásra vonatkozó információkat a részletes ajánlat tartalmazza. A felkeresett helyszínek egy része gyakran valamilyen szintű védettséget élvez, ami a résztvevőktől odafigyelést és a természetjárás szabályainak betartását kívánja. Úgy gondoljuk, a természet védelme elsősorban azon múlik, ismerjük e igazán környezetünket, felismerjük e valójában a bennünket körülvevő természeti értékeket, azok egymással és más élőlényekkel való kapcsolatát, ezek fontosságát. Célunk továbbá, hogy a minőség és hitelesség fontosságát szem előtt tartva hozzájáruljunk a természet szépségeit megörökítő emberek tudásának növeléséhez.
megújítását támogatta: